Mint azt már tudhatjuk, a váltózárak nagyobb biztonságot tudnak nyújtani, mint a fejlődő elektromos autóvédelmek. Ennek leginkább az az oka, hogy miközben fejlődnek az elektromos védelmek sajnos úgy tanulnak maguk a tolvajok is. Egy modern rendszerhez elég egy séma és egy laptop, hogy azt feltörjék. Addig egy mechanikai zár hatástalanításhoz sokkal komplexebb eszköztárra van szükség. Ezért szorgalmazzuk a váltózárak használatát a cégünknél. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen zárat képtelenség néhány perc leforgása alatt hatástalanítani. Elsősorban nem is látszódik ki belőle semmi az autóban egy kulcslyukon kívül. Másodszor kifejezetten masszív a szerkezete és ütés, savazás, fűrészelés, illetve vágás álló. Ha ilyen komplex, akkor a kezelése milyen lehet, vetődhet fel önökben a kérdés. A mi válaszunk pedig az, hogy kimondottan egyszerű, csak egy kulcs elfordítása szükséges hozzá. Mindent összegezve sokkal nagyobb kényelmet és biztonságérzetet nyújt a személygépjármű tulajdonosnak, mint bármelyik másik védelmi rendszer. Ezt tudja bizonyítani a váltózárak már több mint 20 éve fennálló beszerelési igénye.